2010. szeptember 10. péntek, 16:18

FALUHÁZ BEMUTATKOZÁS - KAPCSOLAT

„Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.”
Márai Sándor
A Magyar Kultúra Napján, január 22- én ünnepélyes keretek között új faluházat vehetett birtokába Leányfalu közössége. Vadász György Kossuth-díjas és Ybl-díjas építész tervei alapján EU-s támogatással készült el a gyönyörű épület.
Nyíri Csaba, Leányfalu polgármestere a megnyitó beszédében hangsúlyozta az összefogást, a lokálpatriotizmus áldását, hiszen ezen a napon mindnyájan gazdagabbá váltunk egy kulturális, szakrális térrel.
A régi művelődési ház a 70-es évek elején épült, és már jócskán kinőtte a falu, elavult megjelenése és korszerűtlen közműrendszere miatt alaposan rászolgált, hogy átadja helyét a minden ízében 21. századi utódjának. A Ravasz László Könyvtár már két évvel ezelőtt kiköltözött a régi Faluházból, egy közeli épület került felújításra, ott rendezkedett be két szinten és sikerült a könyvtár funkcióit tökéletes mértékben megvalósítania.
A Faluház külső megjelenése elegáns, de egyben játékos is az erkély kovácsoltvas remekével, homlokzati fala éjszakai megvilágításban kiváló látványosság. Az épület korszerű, energiatakarékos megvalósítása mellett a tervezők és a kivitelezők nagy figyelmet fordítottak az akadálymentesítés követelményeire is.
A tervezés szakaszában az igényeket felmérve az alábbi közösségi tereket alakítottuk ki:
Színházterem (+színházi erkély)
Oktatási műhely
Nyugdíjas terem
Zenei műhely (hangszigetelt)
Mozgás műhely
szépen felszerelt mosdók mellett két-két zuhanyzót is igénybe vehetnek vendégeink.
Kováts Kristóf jóvoltából az épületben kapott helyet az Aba-Novák Galéria, mely a változó kortárs képzőművészetet felölelő kiállításain túl művészettörténeti előadások, festőiskola és egyéb művészeti oktatási tevékenység helyszíne.
Elérhetőségek:
2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124.

Telefon:
Szelekovszky Beáta igazgató
06 70 771 43 63

Wospil Adrienn népművelő
06 70 632 33 63

Hideg Sándor gondnok, technikus
06 20 992 36 69

Közzétéve: Állandó programok
2010. szeptember 10. péntek, 09:52

Árvácska Gyermek Színjátszókör

2011. októberében újra indul az Árvácska Gyermek Színjátszókör minden pénteken 16 órától!



A foglalkozásokat Póka Éva színművész vezeti.
Kezdés: október 8., péntek 16.00.
Szeretettel várunk minden színházat kedvelő gyermeket 7-12 éves korig!

 

Közzétéve: Állandó programok
2010. szeptember 09. csütörtök, 08:04

CALLANETICS TORNA

Közzétéve: Állandó programok
2010. szeptember 03. péntek, 11:43

JAMLAND TÁNCISKOLA

Szeretettel várunk minden kezdő táncost,aki szívesen kipróbálná a hip-hop táncot:
az alapoktól, 6 éves kortól mini,
12 éves kortól junior,
18 év felett felnőtt
és a 25 év felettiek pedig a senior csoportokban tanulhatnak
heti 2x1 órában a JAMLAND TáncSport Egyesület Európa és világbajnok tánctanáraitól, egész évben.

Évzáró HIP-HOP Show /színházi bemutató, JaMLand Partik, fellépési lehetőségek, karácsonyi gálaest, tánctáborok, workshop/
Vendégtanárok: Bad Boyz /Csillag születik/, MC. Ducky.

Beiratkozás  folyamatosan a táncórákon: minden hétfőn, pénteken 19.00-20.00.
Érdeklődni lehet: 06 70 773 5774, http://www.jamland.hu

Közzétéve: Állandó programok
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás